Training Log Archive: ~sz~

Bemelegítés - levezetés

Országos Csapatbajnokság

A tegnapi jó futás után ma produkáltunk egy eszméletlen pocsékat és egy pocsékat. Kati is nagyon sokat hibázott, nekem is maradt benne, de inkább a problémát az jelentette, hogy a szervezetem/testem nem volt felkészülve két kemény futásra. Ráadásul a pálya elég butácska volt, az elején nagyon sok lefelével, ami egyébként is térdfájós. Leginkább egy hatalmas szenvedés volt az egész... Nagy mákkal harmadikaka lettünk, amit szerintem annyira sem érdemeltünk meg, mint a tegnapit.

Pontbegyűjtű Csapatbajnokság

Mi magunk sem számítottunk rá, mások meg még ennyire sem. De nyertünk:-) Ez zsinorban a hatodik év, amikor valamelyik csapatbajnokságot megnyertük. És az évben az első DTC-s futó magyar bajnoki cím.

A története: kb. úgy mentünk neki a hétvégének, mint a sánta, a rokkant és a béna. Már bocsánat. Kati lába még mindig nem jó, Vanda beteg volt és július óta a motivációja alábbhagyott, nekem pedig továbbra is extra figyemet követel a patellám. Így tök nyugodtan, minden taktika nélkül álltunk a rajthoz. Az "intellektuálsi orgazmustól" (by Dani Vincz) a pálya és a feladat nagyon de nagyon messze volt. Katival kétszer találkoztunk, sokat futottunk egymást látva, adtunk át pontot, így nagyon optimálisan, egymáshoz egész közel jöttünk be. Volt benne mázli is, ez biztos, de elnézve a részidőket egészen jól haladtam:-)

Összességében örülök. Ha minden igaz ebben a csapatban, összeállításban még egy évig futunk. Vanda álma a váltó győzelem. Hát lesz mire készülni:-)

Szakadt, úgyhogy maradt egy kicsit itthon erősítettem.
+ elégsok SMR.

Ankával a Majális Parkből fel Kiráylyasztalra --- Kisrét --- Vasút ---- Nagy-Galya (ahová a kérésemre gyalogoltunk felfelé --- Kis-Galya --- Csanyik-gerinc --- Majális Park.

Nagyon gyorsan repült az idő, szinte észre sem vettem, hogy ennyit futottunk:-)
És csak idézni tudom a fiatalságot, szuper volt a futópartnerem:-)

SMR-rel kiegésztíve

Itthonról Stadionba, ahol majdnem megnéztem a régi öltözőt, majd kékjelzés, aztán Vár-hegy, lefelé az én kedvemért Vár DH - soha többet -, majd haza.

Áron, Anita, Martin.

Szerintem elég tötyögős volt, legalábbi sazt éreztem magamon, hogy rettenetesen nem haladok. A térdem a Középdombnál kezdett el jeleket adni, hogy köszöni, de neki most elég:-/ ez úgy 3 km magasságában nem túl kedves.